7. rész - Hulló csillag

   - Oké, srácok, akkor JiMin tartja a bemelegítést, majd J-Hope az emlékeztetőt! - jelentette ki a nagy táncterem közepén, kézfejét tördelve NamJoon.
- Nézd már a főnököt, a verseny hallatára, hogy beindult... Mindenkit a stage nevén hív! - kurjantott fel JiMin, mire SeokJin felmordult.
- A te angolod, pedig még mindig ugyan olyan borzasztó!
- Fogd be!
- Megüsselek?
- Gyere törpe!
- Ki, itt a törpe?
- Hé, srácok nem kéne veszekedni! - lépett közéjük JungKook. - A versenyre kellene koncentrálnunk, és az nem fog veszekedéssel menni. - próbálta lenyugtatni a kedélyeket, de valahogy az ellenkezője sült el, hiszen ez csak olaj volt a tűzre.
- Fogd be! - kiáltott rá egyszerre a két srác, mire JungKook ijedtében kissé összerezzent és kikerekedett szemekkel nézett az előtte kakaskodó srácra.
- Eh? - ennyi volt, amit kitudott nyögni. Mellé lépett NamJoon és vállon fogta a két srácot, majd szétszakította őket egymástól.
- Kim SeokJin... Park JiMin... azonnal abbahagyjátok a veszekedést vagy különben nem állok jót magamért! Tavaly is kis híján megvertek minket, csak azért mert pont ti ketten képtelenek voltatok megbékélni a másikkal. Tessék, bocsánatot kérni egymástól! - csípőre tett kézzel állt JungKook előtt, és a két srác között. JungKook a főnöke vállai felelt lesett át, hogy lássa mi történik körülötte.
- Bocsánat. - mondták egyszerre.
- Jó. Most pedig megölelitek egymást! - jelentette kis NamJoon.
- Inkább csókolok meg egy békát, mint hogy megöleljem őt! - hallatta meg először a hangját JiMin.
- Hogy gerinc ferdülést kapjak, miközben lehajolok hozzá... még mit nem! - fonta melle előtt össze karjait SeokJin.
- Adok én neked gerincferdülést, még kérned se kell! - lépett közelebb SeokJin.
- Reménytelen... - suttogta JungKook.
- Az. Gyere! Majd jönnek ők is. - azzal otthagyták a két jómadarat.
   Javában próbálta csapat, átnézték az összes eddig megtanult koreográfiát, amihez szánt félóra kevésnek bizonyult. Ahogy az ötvenedik percbe léptek a folyamatos szünet mentes táncolás útján, úgy érezték lábaikat egyre nehezebbnek, mindenkinek csak a pihenés járt az eszében.
- Tíz perc szünet. - jelenti be RapMonster és mindenki, még saját maga is fáradtan esett a padlóra.
   JungKook hátára feküdt és nagyokat lélegzett az izzadságtól bűzlő levegőből. Hiába volt nyitva az ablak, ennyi szagot képtelen volt elszállítani, így maradt meg ez a légkör. Kezeit hol hasán, hol pedig szétdobva maga mellett pihentette. Minden egyes levegővétel Lucy egy pillanatát elevenítette fel benne. Jobb kezének hajlatával eltakarta szemeit, és nyitott ajkain keresztül lélegzett. Csapzott haja homlokát és a földet díszítette.
   Azon gondolkodott, amit még JiMin mondott a legutolsó versenyen. Sohasem tudta, hogy mennyi munka van JiMin mostani tudása mögött. Jó lenne, ha megtudná, hogy ő és HoSeok, hogy tettek szert ekkora tudásra, majd hirtelen két lábra felpattant.
- Ji... - szólni akart barátjának, mikor elsötétült a világ és minden forogni kezdett. Tudta, hogy nyitva van a szeme, de mégsem látott semmit. Csak minden forgott. Két kéz érintését érezte mag vállain, majd még kettőt derekánál. Miután megszűnt a szédülés, és szépen lassan, először homályosan, majd egyre élesebben kezdett el látni, észrevette, hogy két oldalánál JiMin és YoonGi támogatja. A két kéz derekáról eltűnt, majd tulajával egyetemben megjelent JungKook előtt.
- Ne ugorj fel gyorsan, mert elszédülhetsz, és kitörheted a nyakad. - adta a baráti tanácsot TaeHyung, mosolyogva. Halántékán izzadság cseppek gyöngyöztek, majd futottak versenyt arccsontján. - Nekünk pedig szükségünk van rád! - folytatta és enyhén pocakon ütötte JungKookot, aki csak elnevette magát.
- JiMin, hogy tanultad meg az oldal szaltót?
- Először is, jól kell tudnod cigánykerekezni, következő lépés pedig az egy kezes cigánykerék. Ha már az is nagyon jól megy, akkor nekifutásból a cigánykerék, majd ha ez is mag van akkor ugyan úgy mint az előbb, csak egykezes cigánykerékkel kell csinálnod nekifutásból. Legvégül pedig kéz nélkül. Ha kéz nélkül is tökéletesen megy, akkor nekifutás nélkül kell megtanulni, és ahhoz is külön technika van. - hadarta lépésről lépésre a megtanulást majd a kivitelezést. Úgy adta elő, mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lenne. Mintha ez könnyebb lenne, mint a lélegzés. - Miért megakarod tanulni?
- Tervezem...
- Ne tervezd, hanem csináld. Gyere megtanítom. - alkaron ragadta JungKookot, és a terem közepére ráncigálta. - Figyelj, és tanulj!
   JiMin párlépést hátrált, majd még kevesebbet haladt előre óriási nagy lendülettel tette meg ezt a pár lépést, majd a harmadik lépésnél elrugaszkodott, a levegőben megfordult egyszer és pontosan JungKook elé érkezett. A fiú ámultan figyelte az akrobatikai elemet, majd hangosan elkönyvelte magában a tanulságot.
- Azt hiszem, most leülök, és elsírom magam! - keresztbe fonta lábait, majd törökülésbe leereszkedett, térdeire könyökölt és ökleire tette pufók arcát, és durcás kisgyereket játszva, nézett maga elé.
- Aj, maknae. - sóhajtott fel HoSeok, mire mindenki elnevette magát.

   A nap nem akar hamar lefeküdni ezért még este hét óra fele, kissé szédülten, több árnyalatban, de még tündököl. A srácok már szétváltak, így JungKook egyedül sétál vissza házuk irányába. Fülében kedvenc együttese visszatérő dalának MP3-as formátuma szól, jobban mondva üvölt. A környék szokásához híven csendes, és kellemes. A fák andalító hangulatot adnak.
   Megérkezett házuk ajtajába, de az zárva volt. Kulcsaiért nyúl zsebébe, de nem volt benne semmi. Telefonját feloldja, leállítja a zenét, majd anyjának számát kezdi tárcsázni.
- Szia, hol vagytok?
- Bent vagyunk a kórházba. Lucy haza jöhet, de egyenlőre csak hozzánk. A zárójelentését várjuk, Kookie.
- Addig én mit csináljak? - hangja hangos volt, de mégis néma.
- Kulcs a helyén. Megyek. Hamarosan haza érünk.
- Rendben van, anya.
- Szeretlek, JungKook.
- Én is. - kinyomta.
   Mély levegőt vett, majd megindult a postaláda felé. Kinyitotta a mini háznak kinéző ládikát, kétszer megkopogtatta az alját, majd felnyílt a teteje, benne volt a kulcs. Kivette, majd mindent visszarendezett az eredeti állapotába, és kinyitotta lakásuk főbejáratát.
   Odabent minden csendes volt, csak a mosógép csilingelő jelzését lehetett hallani, ahogy abban a pillanatban éppen kimosott. Cipőjét levetette, egymás mellé rakta és a konyha felé indult. A hűtőből kivette a nagy kancsónyi zöld teát, kitöltött magának, majd a kancsót visszatette a helyére. Leült a bárpultnak kinéző konyhasziget mellé, majd lehúzta az egészet.
   Felsétált a szobájába, ahol festői rendetlenség fogadta. Lucy ruhái szanaszét hevertek minden egyes szekrényen. Az ágyon egy nyári ruha, az asztal előtti széken egy farmer és egy melltartó lógott. A szekrénye tárva nyitva, abból pedig a fiú ruhái kiborítva a földre, míg a lány többi ruhái szépen behajtogatva. Idegesen tárcsázta anyja számát.
- Szia, JungKookie.
- Mond, mire volt jó, az hogy így kidobálod a cuccaimat a földre, és Lucyét is szét dobáltad?
- JungKook, én ilyet nem csináltam. - anyja hangja remegett a vonal túloldalán. Bizonytalanságot sugárzott.
- Ha nem te, akkor mégis ki?
- Gyere ki a házból! Rossz érzésem van.
- Anya...
- Ne nyúlj semmihez, csak menj ki a házból, hamarosan otthon vagyunk!
- Rendben van. - egyezik bele a fiú, majd megszakítja a telefont hívást.
   Lassan körbenéz a szobában. Egy olyan dolgot keres a tekintetével, ami nem illik oda. Óvatosan lépkedett szobájában, úgy vette alaposabban szemügyre a helyzet mélységét. Ahogy az ablakhoz ért, valami furcsán akadt meg a szeme. Ablakának oldalát - a kilincs felőli résznél felfeszítették, így hogy a fa szilánkosan állt szét az oldalánál. Az ablaküvegen egy elmosódott folt van. Az ablak párkányon heverő plüssfigura pedig már a földön feküdt. Ijedten, pillantott az éjjeli szekrényére. Gyors léptekkel indult meg az ágya melletti kis szekrényhez. Egyből a harmadik fiókot kezdte el feltúrni, a saját medálját kereste, amit még tegnap este tett a fiókja belsejébe, és reggel pedig mesterien elfelejtette felvenni, a Lucy okozta aggodalom nagy hevében. Az egész fiók tartalmát a földre borította, de a medálját nem találta meg. Idegesen csapott a padlóra, ami enyhén felporzott majd még idegesebben körbenézett. Felállt, két kézzel hajába túrt, majd pedig szeme megállapodott Lucy párnáján.
   Egy fehér papír volt ott, amire vörössel volt ráírva. A betűk elmázolódtak, és sejtelmes stílusú betű formátumban íródtak. A lap sarkában egy vörös rózsa díszelgett. Kezei közé fogta a levelet, és jobb kezében megtartva a ballal végig simított az íráson. . Orrához emelte vörösre színeződött ujjait. Ujjain az a jellegzetes rúzs illat terjengett, amivel a legtöbb gagyi terméken szoktak javítani, kevesebb sikerrel. Pont olyan illat volt ez, amit ha túl sokáig szagolsz, elkap a rosszullét.
   Szemét többször végig futtatta a szövegen mire megértette. Szeme kikerekedett, és nem hitt a szemének.

"Az időd lejárt Nova, most én következem. - C.H"